Akupresszúrás Meridián Masszázs

A hagyományos kínai gyógyászatra épülő olyan olajos fizikai és energetikai masszázs, mely a meridián csatornák és az azokon elhelyezkedő akupunktúrás pontok stimulálásával, a szervezet energiáinak egyensúlyának visszaállítását segíti elő.

Háttere:

Az ember a természet szerves része – a környezetétől elválaszthatatlan test- lélek egység. Filozófiai háttere a taoizmus, a természet egyetemes törvénye.

Elve:

Ne avatkozzunk a természet rendjébe, annak folyamataiba. Az élet és halál, a lét és nemlét egyenlő értékkel bír, egymásból következik, egymást kiegészíti és alakítja. E kettőség meghatározó jellege megmutatkozik a kínai gyógyászat alapszabályában a Yin-Yang elvben. Az egymásba való olvadás, átalakulási képesség jele. A kettő egymáshoz való egyensúlya adja a harmonikus létet a (kvantufizikai értelmezésben az anyag jelenléte is kettős, hiszen részecske és hullám formájában is leírható, miként Yin-Yang modell is).

A két pólus által alkotott rendszerben egyik sincs a másik nélkül, és mindegyik tartalmaz a másik jellegéből egy részt. Az ember két erő váltakozásában él. A YANG a funkció, a YIN az anyag.

QI- életenergia csatornákban (Meridiánok) periodikusan, meghatározott sorrendben kering, és kiegyensúlyozott, szabad áramlása biztosítja a szervek megfelelő táplálását- az egészség fenntartását. Energiakeringési csatorna rendszer- kapcsolatot terem az összes szervrendszer, a külső és belső között. Ha a yin-yang egyensúly felbomlik, ill. a QI áramlása elakad, a szervezet egyensúlyi állapota felborul, funkcionális működési zavar, betegség alakulhat ki.

Meridián: 12 páros fő csatorna 8 különleges vezeték létezik, amelyek az egyes szerveknek felelnek meg. A csatornákban észlelhető diszfunkciók a betegségek fő megnyilvánulásai.

Az AM masszázs célja:

Visszaállítsa az egyensúlyt a test-lélek-szellem rendszerben, ezáltal egészséget teremtsen.

Hatásmechanizmus:

  • Fájdalomcsökkentő hatású, blokkolni képes a fájdalomérzést szállító idegrostokat a gerincvelő és az agy érzőközpontja között.
  • Stimulálja az endorfinok termelését, amelyek a fájdalom megszüntetésért és jó közérzetért felelősek.
  • Immunrendszer erősítő elmélet szerint fvs szám, ellenanyagok, immunglobulinok szintje emelkedik a hatására és stimulálja a szervezet immunreakciót.
  • A keringési elmélet szerint az az értágító idegekre hat, és ezáltal a véredények tágulását vagy szűkülését okozza.

Javallatok:

  • Légzőszervi rendellenességek
  • Emésztőrendszeri panaszok
  • Mozgásszervi panaszok
  • Anyagcsere zavarok
  • Allergiás betegségek
  • Nyugtatja az idegrendszert
  • Javítja a vér- és nyirokkeringést
  • Férfi-, női problémák esetén

Ellenjavallat:

  • Akut gyulladás, lázas állapot
  • Kiterjedt, nedvedző, fekélyes bőrelváltozás
  • Fertőző betegség (bőrgomba, TBC, himlők)
  • Rosszindulatú daganat, közvetlenül műtét után
  • Menstruáció (az első 2 napon), terhesség
  • Elzáródott betegség (pl.: érszűkület, visszér, trombózis)
  • Fokozott vérzékenység, haematóma (vérömleny)
  • Pszichiátriai esetek (skizofrénia, epilepszia, klausztrofóbia)
  • Cukorbetegség előrehaladott állapota (pl.: fekélyes alsó végtag, zöld hályog)
  • Magas vérnyomás, súlyos szívbetegségek (pl.: peacemaker), érelmeszesedés előrehaladott állapota,
  • Szívritmuszavar
  • Csonttörések, csontritkulás előrehaladott állapota, ízületi instabilitás.